Tudnivalók a képzésekről

MIÉRT ÉRDEMES A VÁNDORTÁBOR-VEZETŐ KÉPZÉSBEN RÉSZT VENNI?
  • Táborszervezőként vagy kísérőként részt vehetnek a Vándortábor Programban. A képzést elvégző táborvezetők és kísérők a táborozás teljes időtartamára bruttó 130 000 forint megbízási díjat kapnak.
  • Képesek lesznek a tanulók átlagéletkorának megfelelő hazai vándortábor biztonságos és tartalmas levezetésére.
  • Megismerik és alkalmazzák a túrázáshoz, táborozáshoz szükséges normákat, szabályokat, jogszabályokat.
  • Alkalmassá válnak a veszélyhelyzetek elkerülésére, az esetleg szükséges egészségügyi tennivalók kiválasztására és megvalósítására.
  • Lehetőség nyílik további programok keretében szakmai körökhöz csatlakozni.
  • A pedagógusoknak pedig a kötelező pedagógus továbbképzésnek megfelelően biztosítják a kreditpontok (30) megszerzését.

Szintén érdekes lehet:

Köszöntötték a százezredik vándortábor-résztvevőt

Köszöntötték a százezredik vándortábor-résztvevőt

Az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság 2017-ben indította el az államilag támogatott vándortábor programot. Nyaranta így az egész országban találkozhatunk kánikulában, esőben, szélben túrázó, kenuzó, kerékpározó vagy zarándokló gyermekekkel. A vándortábor program mérföldkőhöz érkezett: augusztus 12-én a százezredik résztvevőt köszöntötték a Börzsönyben. Az elmúlt 8 évben összesen 85 031 vándortáborozott, és ismerte meg hazánk különböző tájait. […]
event 2025.08.14.
share
arrow_forward
Aktív Magyarország Aktív Magyarország Fejlesztési Központ Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája Országos Erdészeti Egyesület Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség