Január 29-én, csütörtökön 20 órától megnyílt a jelentkezés a Vándortábor Program jubileumi, 10. szezonjának egyhetes nyári táboraira. A 2017-ben indult, országos lefedettségű kezdeményezésen eddig több mint 100 ezer gyermek vett részt, akik gyalogosan, vízen, kerékpárral vagy zarándokúton fedezték fel Magyarország és Erdély természeti és kulturális értékeit.
Január 28-án rendezték meg az idei Vándortábor Konferenciát az Eiffel Műhelyházban, ahol a program tapasztalatait és jövőbeli irányait tekintették át. A rendezvényt Dr. Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter nyitotta meg. A több mint ötszáz pedagógus részvételével zajló szakmai program fókuszában a gyerekek mozgáshoz fűződő viszonya és az élményalapú megközelítés állt.
A vándortáborok túrái szakképzett vezetők kíséretében, biztonságos keretek között zajlanak. A folyamatos szakmai fejlesztéseknek köszönhetően a 2026-os szezonban 41 különböző túraútvonalon 900 turnus áll a jelentkezők rendelkezésére. A program indulása óta 4765 turnus valósult meg, amelyekben 100 526 diák vett részt.
Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős államtitkár előadásában elmondta, hogy a vándortáborok nemcsak kikapcsolódást kínálnak: a közös út során a gyerekek megtapasztalják az együttműködés, a kitartás és a felelősségvállalás jelentőségét, miközben kiszakadnak a képernyők uralta mindennapokból.
A részvételi díj 49 000 forint, amely a szállást, az étkezést, a programelemeket, valamint – a tábor típusától függően – a kerékpárok és kenuk használatát is tartalmazza. A hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő gyerekeknek fél áron, 24 500 forintért vehetnek részt a vándortáborokon.
A Vándortábor Program Magyarország legnagyobb aktív ifjúsági kezdeményezéseként idén is az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság koordinációjával, az Országos Erdészeti Egyesület (OEE), a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ), a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ), valamint a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája együttműködésében valósul meg.
Élményalapú nevelés – közös út a pedagógusokkal
A program a pedagógusok és táborvezetők számára is szakmai fejlődési lehetőséget kínál. Az egyhetes közös túrák erősítik a tanár–diák kapcsolatot, és olyan nevelési helyzeteket teremtenek, amelyek a tantermi környezetben ritkán adódnak. Vándortábort vezetni a tanárok mellett bárkinek van lehetősége, amihez egy vezetői képzésen szükséges részt venni. Aki elvégzi ezt a képzést, valamint a táboroztatási időszakban vezetőként munkálkodik, az táboronként 150 ezer forintos anyagi elismerésben részesül. A szervezők a lebonyolításhoz szakmai támogatást és egy nyomtatott, valamint digitálisan is elérhető Vándortábor Kisokos kiadványt biztosítanak.
A helyek gyorsan betelnek, ezért érdemes időben regisztrálni. További információk ide kattintva érhetők el.