Fotópályázat 2024

Vándorolj, fotózz, videózz és nyerj!

Pályázati kiírás

Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Kft., valamint az Aktív Magyarországért felelős Államtitkárság, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, az Országos Erdészeti Egyesület, a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája és a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (a továbbiakban együttesen: Szervezők) fotópályázatot hirdet a 2024. évi Erdei, Vízi, Zarándok és Bringás Vándortábor, valamint a VándorViadal program (a továbbiakban együttesen: Vándortábor program) résztvevői számára.

A fotó pályázat célja, hogy az erdei, vízi, zarándok és kerékpáros vándortáborozókat, valamint a VándorViadal versenyzőit inspirálja a jó pillanatok, hangulatok rögzítésére, az élmények bemutatására a fotók segítségével.

Pályázók köre

Azok a természetes személyek pályázhatnak (a továbbiakban: Pályázók), akik 2024. évben a Vándortábor program keretein belül táboroztak, vagy a VándorViadalon részt vettek, mint tanulók, pedagógusok vagy tábori kísérők.

Feltételek

Formai feltételek

A pályázó

  • legfeljebb 10 (tíz) darab,
  • digitális technikával készített,
  • legalább 6 megapixel felbontású,
  • színes és/vagy fekete-fehér fotóval pályázhat.

Tartalmi feltételek

A pályázó csak olyan fotóval pályázhat, amely

  • a vándortábori, vándorviadali életet, életképeket, jeleneteket, pillanatokat, a körülöttük lévő természetet mutatja be,
  • nem került egyéb pályázati kiírás során beadásra,
  • nem sérti más személy szerzői vagy személyiségi jogait,
  • kizárólag a pályázó által készített.

Kizárás

A Szervezők nem vállalnak felelősséget a fenti feltételek hiányából eredő jogvitákban. Az a pályamű nem kerül értékelésre, amely

  • bármelyik formai feltételt nem teljesíti;
  • bármelyik tartalmi feltételt megsérti;
  • kapcsán nem került kiállításra és benyújtásra a Hozzájáruló nyilatkozat.

Benyújtás módja és ideje

A pályaművet a regisztrációs felületre kérjük feltölteni, amennyiben a pályázó nem rendelkezik Google fiókkal, a vandortabor@aofk.hu e- mail címre kérjük elküldeni a következő fájlnévvel: Név_születési év_cím (pl.: Kiss Éva_2002_Nyári berek)

A feltöltéskor a Pályázó nevét, életkorát, e-mail elérhetőségét és a fotó címét is meg kell adni, valamint azt, hogy hol készült, melyik vándortáborban és helyszínen.

A képeket JPG formátumban, minimum 6 megapixel felbontással várjuk. (Mobiltelefonon a legjobb minőségre állítva.)

Beküldési határidő: 2024. június 15-től folyamatosan, 2024. szeptember 30-ig.

Értékelési szempontok

A beérkezett fotókat egy zsűri értékeli, melynek elnöke Zsila Sándor, elismert és szakavatott fotóművész. Az értékelés az alábbi kategóriák szerint történik:

  • Természetfotók
  • Életképek, tábori hangulatok
  • Tanárok, kísérők képei
  • Kreatív csoportkép különdíj

Eredményhirdetés időpontja, helye

Az eredményhirdetés várható időpontja 2025. január (Vándortábor konferencia). A nyerteseket e-mailben értesítjük. A nyertesek nevét, a nyertes fotókat – a kategória feltüntetése mellett – a vandortabor.hu honlapon, valamint a Szervezők közösségi oldalain is megjelentetjük.

Díjazás

Az első helyezettek egy napot tölthetnek el Zsila Sándor fotóművésszel Máté Bence, világhírű fotós egyik épített, fotós-lesében, ahol testközelből felvételeket készíthetnek a vadon élő madarakról, állatokról. A díjazottak között további értékes programokat, tárgyi ajándékokat oszt ki a zsűri.

Egyéb tudnivalók

A Hozzájáruló nyilatkozatot kiállító köteles a nyilatkozatot beszkennelve vagy lefotózva a pályázati felületre feltölteni.

A Hozzájáruló nyilatkozatot ITT lehet letölteni.

Mindenkinek felejthetetlenül jó táborozást és eredményes fotózást kívánunk!

Szintén érdekes lehet:

VÁNDORTÁBOR KONFERENCIA 2024

VÁNDORTÁBOR KONFERENCIA 2024

Jó hangulatban, zenés átmozgatással és inspiráló előadásokkal zajlott le a Vándortábor2024 konferencia, amely az Eiffel Műhelyházban kapott helyet. Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár a Mozgás Évével kapcsolatos gondolatait, illetve újonnan induló programokat is megosztott előadásában a közönséggel. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter köszöntő beszédét követően a vándortáborokhoz vagy annak szellemiségéhez köthető előadók az újító […]
event 2024.01.24.
share
arrow_forward
Aktív Magyarország Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája Országos Erdészeti Egyesület Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség